2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap Augusztanapja lesz.

Sikeres hétvége a Nebulónál

Nebuló FSE Nebuló FSE

Három korosztályban futsaloztak, s a Bozsik-program keretében szabadtéren is pályára léptek a Nebuló FSE játékosai a hétvégén.

Szombaton U15-ös futsal csapatuk Paár Balázs öt góljával előbb megszorította a győrieket, majd magabiztosan legyőzte a veszprémieket, így harmadik helyet szerezve a 2013/2014-es nyugat-dunántúli bajnokságban!

U11-eseik ugyanebben a bajnokságban az utolsó játéknapon megszerezték első pontjukat, sőt mindjárt hármat is a Haladás magabiztos legyőzésével! A csapat fejlődése szembetűnő: amíg az első fordulóban a Haladás győzött 4-1-re, a vereségekért 6-1-es győzelemmel vágtak vissza a Nebulók! És bizony a RÁBA ETO is győzött ellenük korábban 19-1-re, most mégis a lefújásig izgulhattak, hiszen a bajnoki címük függött a legyőzésünktől a sokáig szoros, utolsó mérkőzésen, ahol hátrányban is veszélyes támadásokat vezettek ellenük.

A játéknap U13-as Nebuló csapatnak is izgalmasan kezdődött, hiszen az első mérkőzésen a Balatonfüred vesztett az ETO ellen, így nekik már „csak” le kellett győzni a Haladást a második hely megszerzéséhez. Az első játékrészben a helyzeteink kimaradtak, így nem sikerült előnyhöz jutni, ráadásul egy ellentámadásból a szombathelyiek szereztek vezetést. Szerencsére két percre rá egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, és az U11-es csapatból „kölcsönvett” Rosta Milán gólja után a végén már az is belefért, hogy két büntetőt elhibázzanak.
A hazaiak elleni presztízsmeccsen a második hely biztos tudatában sajnos nem koncentráltak eléggé a döntetlen eléréséhez sem, míg az éremosztó után lejátszott utolsó találkozón az előző napi, Bozsik-tornán lejátszott 6 mérkőzés fáradsága is kiütközött. A Csapat ezüstérme azért is dicsérendő, mert sikerüket gyakorlatilag egy évvel idősebb korosztályban érték el.

Eredményeik:

U15
RÁBA ETO – Nebuló Futball SE 7-5 (3-1)
Gsz.: Paár Balázs (5)
Nebuló Futball SE – Szilágyi DSE 6-0 (3-0)
Gsz.: Paár Balázs (2), Csizmadi Ákos, Kovács Máté (2), Kiss Erik

U13
Haladás VSE - Nebuló Futball SE 1-3
Gsz.: Jakab Dávid (2), Rosta Milán
Balatonfüredi KLC - Nebuló Futball SE 4-3 (2-2)
Gsz.: Bastiaans Krisztián, öngól, Jakab Dávid
RÁBA ETO „A” - Nebuló Futball SE 11-2 (4-0)
Gsz.: Farkas Benedek, Bastiaans Krisztián

U11
Haladás VSE – Nebuló FSE 1-6 (1-3)
Gsz.: Rosta Milán (2), Pászli Patrik, Szalai András, Kiss Patrik (2)
Balatonfüredi KLC – Nebuló Futball SE 8-0 (4-0)
RÁBA ETO – Nebuló Futball SE 3-0 (2-0)
 

Facebook - Kövess minket