2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap Augusztanapja lesz.

Három pontot szerzett itthon a KSE

Kapuvár - Győrszemere 2-1 (1-1) Kapuvár - Győrszemere 2-1 (1-1)

Megtartottuk a győztesnek járó három pontot idehaza, szombaton. A Győrszemere csapatát fogadtuk, és Kapuvár - Győrszemere 2-1 (1-1)
eredmény született.



KSE: Tüske - Kiss Á., Licskai, Müller, Szabó P., Péter D., Varga T., Kleizer, Szabó Á. (Kovács M.), Molnár G., Nicsenko vezetőedző: Varga József

Győrszemere: Takács - Németh M., Fajkusz, Töltősi, Nagy G. (Baracskai (Pápai)), Klement, Horváth B., Germán, Nyári, Herold, Vörös Torma játékos-edző: Germán Ferenc

gólszerzők: Szabó Á. (42., 87.) illetve Herold (14.)
kiállítva: Szabó P. (56.) illetve Fajkusz (39.)

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a vendég együttes, amely helyzetekben és gólban is megmutatkozott. Előbb Vörös Torma előtt adódott két lehetőség, ám erőtlen lövése Tüske ölében halt el, majd nem sokkal később kecsegtető helyzetből a kapu mellé fejelt.

A 14. percben már góllal büntetett a címvédő: labdát vesztett a Kapuvár a középpályán, Germán egyből Herold elé tálalt, aki egy igazítás után 12 méterről, a bal összekötő helyéről a hosszú alsó sarokba bombázott, úgy, hogy a labda a kapufa tövéről vágódott a hálóba. 0-1.

 

A 20. percben Nyári és Szabó P. harcolt a labdáért, majd a szemerei támadó a földön maradt és súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A Kapuvári Sportegyesület nevében ezáltal is szeretnénk mielőbbi gyógyulást kívánni Nyári Ádámnak. Lassan felébredt a Kapuvár és egyre többször veszélyeztetett. A 30. percben Szabó Á. 25 méteres szabadrúgását hárította üggyel-bajjal Takács. A 39. percben Kleizer futott el a jobb szélen, a keresztező Fajkusz előtt eltolta a labdát, aki csúnyán elkaszálta a kapuvári szélsőt. A játékvezető második sárga lapjával kiállította a vendégek védőjét. Három perc elteltével gólra váltotta emberfölényét a Kapuvár: Kleizer 3 vendégjátékost is kicselezett, majd középről a felfutó Szabó Á. elé játszott balra, aki 14 méterről egyből, a kapus mozgásával ellentétes irányba, a bal sarokba helyezett. 1-1. Még a szünet előtt ismét Kleizer és Szabó Á. összjátéka nyomán alakult ki veszély, utóbbi 14 méterről a kapu fölé durrantott.

A második félidő elején a KSE kapujához szögezte ellenfelét. Rögtön a kezdés után Szabó Á. indította névrokonát Szabó P.-t, aki nagy helyzetben rosszul pörgetett a labda alá, így oda lett a lehetőség. Az 50. percben Szabó Á. 20 méteres lapos szabadrúgása a bal kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Nem sokkal később Kiss Á. ívelt középre a jobb szélről, középen Nicsenko félfordulatból lőtt kapura, Takács azonban lábbal óriásit védett. Az 56. percben Szabó P. állította meg szabálytalanul Nagy L.-t, majd reklamált, amiért ő is megkapta a második sárgáját. Létszámban kiegyenlítődtek a felek, ám továbbra is a Kapuvár volt elsősorban kapura veszélyes. A 62. percben az egész mérkőzésen remekül futballozó Kleizer betört a büntetőterületen belülre, ahol a rossz ütemben becsúszó Nagy G. felvágta, de Czinder játékvezető továbbot intett. A 70. percben elképesztő helyzetet hagyott ki a Kapuvár: Baracskai csúszott el a győrszemerei térfélen (a játékost térdsérülés miatt le is kellett cserélni), Szabó Á. hozta el a labdát és Kleizer elé játszott, aki egy csellel két embert is elfektetett, majd Szabó Á. elé tálalt, aki szemben a kapuval, senkitől sem zavartatva 10 méterről mellé passzolt. Kis híján ezt megbosszulta a Győrszemere, amikor a 75. percben Germán ugratta ki Heroldot, aki a kilépő kapus felett átemelte a labdát, ami a kapu mögé hullott. Nem sokkal később Kleizer 14 méteres lövését Takács és a felső léc közös erővel hárította. A mérkőzés a 87. percben dőlt el, ekkor Szabó Á. 22 méterről kissé balról végezhetett el szabadrúgást, és a sorfal felett mesterien a kapu jobb sarkába csavart. 2-1.
Hirdetés


Az osztály színvonalát messze meghaladó, lüktető, az utolsó percig izgalmas mérkőzésen az első 20 percet leszámítva a Kapuvár akarata érvényesült, csapatunk rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul, de végül Szabó Á. remek szabadrúgás góljával megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot. Ezzel a Kapuvár először győzte le a Győrszemerét a Megyei I. osztályban 2008 óta. Csapatunk a mai mérkőzésen bebizonyította, hogy nem csak jól futballozni képes élcsapatok ellen, hanem nyerni is, amelyhez nagyban hozzájárult a mérkőzésre szép számmal kilátogató kapuvári publikum kitartó, lelkes buzdítása.

 

 

Facebook - Kövess minket