2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap Zalánnapja lesz.
DAC  - Kapuvár 3-5 (1-2) DAC - Kapuvár 3-5 (1-2)

Újabb három pontot sikerült szereznünk, és ezzel a 4. helyre érkezett a kapuvári labdarúgó csapat. 
DAC  - Kapuvár 3-5 (1-2)

DAC FOCI24 - KAPUVÁRI SE 3-5 (1-2) Gundinger Tamás


v: Bálintfi

DAC: Kiss A. (Kántor) - Mészáros P., Pintér, Korsós Mészáros Zs. (Rácz), Kurucz, Leal, Takács P. (Kovács L.), Tóth D., Vados, Czetti vezetőedző: Rokob Péter

KSE: Tüske - Kiss Á., Licskai, Müller, Molnár G., Varga T., Péter D., Kleizer, Szabó Á. (Kovács M.), Nicsenko, Varga B. (Somogyi) vezetőedző: Varga József

gólszerzők: Takács P. (19'), Czetti (51'), Korsós (55') illetve Nicsenko (17', 22'), Kleizer (48'), Varga T. (83'), Molnár G. (92')

Már a mérkőzés felvezetése sem volt gördülékeny, hiszen körülbelül 10 percbe tartott a hazaiaknak kitalálni melyik öltözőt veheti igénybe a Kapuvár, míg a kapuk előtt lévő méretes tócsákat a KSE kapusedzője söpörte le a pályáról...

A mérkőzés azonban rögtön kapuvári lehetőséggel indult a 2. percben: Szabó Á. gyorsan elvégzett szabadrúgása után Kleizer került helyzetbe, aki kissé kisodródott, így lövését Kiss lábbal hárította. Az 5. percben hazai sarokrúgást követően Leal lőtt 10 méterről kapura, ám Tüske vetődve hárított. A 16. percben Kleizer szerzett labdát a saját térfelének közepén, majd jó 50 méteren keresztül vezette a labdát, végül Nicsenko elé tálalt, aki egy igazítás után 10 méterről a rövid sarokba lőtt. 0-1. Sokáig nem örülhetett a Kapuvár. Két perccel később egy szélről kapu elé lőtt szabadrúgásba Czetti sarokkal belenyúlt, s a dermedten álló védők mellett Takács P. 4 méterről a vetődő kapus mellet becsúszva továbbított a kapuba. 1-1. Gólra-gól volt a DAC válasza, ám szerencsére csapatunk sem sokat késlekedett az újabb találat megszerzésével. A 22. percben Péter D. remek mélységi átadása után Nicsenko már a labdaátvétellel lépés előnybe került, majd 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-2. Ezt követően az indulatoké lett a főszerep. Előbb Vados rúgta meg Kiss Á.-t, úgyhogy a labda a közelben sem volt, majd nem sokkal később Péter D. rántotta le Czettit a félpályánál, aki a földön fekve rúgott bele a kapuvári játékosba, ám a piros lap mindkét alkalommal elmaradt. Az első félidőben Nicsenko növelhette volna még a vendégek előnyét, ám előbb fölé fejelt egy remek jobb oldali beadás után, majd ziccerben csúnyán a kapu mellé tekert.

 

Hirdetés

 

A szünet után rögtön növelte előnyét a KSE: Kleizer szép egyéni játék után ballal a bal alsó sarokba lőtt. 1-3. Csapatunk azonban egy 10 perces rövidzárlat alatt visszaengedte a mérkőzésbe a DAC-ot. Előbb Vados húzott el a bal szélen, az alapvonalról élesen középre lőtt labdáját a vendég védők és a kapus asszisztálása mellett Czetti előrevetődve fejelte a léc alá. 2-3. Az 55. percben a bizonytalankodó kapuvári védelem elől Kurucz szerezte meg a labdát, lövését még sikerült blokkolni, a lecsorgó Czetti elé került, aki Varga T. szorításában homorított egy jelentőset, amit a játékvezető büntetővel jutalmazott. Korsós állt a labda mögé és higgadtan a jobb sarokba gurított. 3-3. Nem sokkal később Molnár G. a tétovázó védők mellett estében lőtt kapura, a labda a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. A 61. percben Kiss Á. szeretett volna gyorsan elvégezni egy szabadrúgást, ám Czetti ezt nem hagyta, fél méterről lépett bele a passzba. A játékvezető nem adott lapot a már sárga kártyával rendelkező győri támadónak, míg Kleizert a 3. percben éppen ilyenért sárga lappal büntette... Nem sokkal később Rácz jobb oldali beadása Somogyi testhez szorított karjáról vágódott le, a hevesen reklamáló hazaiak ezúttal nem kaptak büntetőt. A 70. percben Vados sokadik szabálytalanságát követően mehetett zuhanyozni: Kleizer húzott el a jobb szélen, a DAC játékosa pedig becsúszva az ellenfél játékosának lábát találta el, amiért megkapta 2. sárga lapját. A 75. percben Müller és Czetti harcolt a labdáért, majd mindkét játékos a fejét fájlalva a földön maradt. A hazaiak támadójának felszakadt a fejbőre, így csere híján 8 mezőnyjátékosa maradt a DAC-nak. Ezt ki is használta a Kapuvár, előbb a 83. percben egy kapu előtti kavarodás után Varga T. fektében lőtt a kapuba. 3-4. Egy kimaradt Nicsenko ziccer után a 92. percben dőlt el a mérkőzés. Molnár G. tört kapura és 12 méterről a kilépő kapus mellett a jobb sarokba helyezett. 3-5.

Összességében a több helyzetet kialakító, enyhe fölényben futballozó Kapuvár saját magának tette nehézzé a mérkőzést, hiszen 3-1-es vezetés birtokában kissé kiengedett, ám végül, ha nehezen is, de megérdemelten szerezte meg a 3 pontot a hagyományosan szeles DAC pályán.

Facebook - Kövess minket