>> HírekHírekHelyiAktuálisFigyeljenek adótartozásukra a kisadózó vállalkozások

Figyeljenek adótartozásukra a kisadózó vállalkozások

Írta:  NAV Kategória: Aktuális 2017. december 19., kedd 20:33

A kisadózó vállalkozásoknak érdemes figyelniük arra, hogy még az idén rendezzék adótartozásukat. Az a katás, aki az évet százezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja, elveszíti kataalanyiságát. Ez azért is lényeges, mert az adóalanyiság megszűnésének évére és az azt követő 12 hónapra nem választható újból ez a kedvező adózási mód.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egy olyan adózási mód, amely a vállalkozások meghatározott köre számára a hagyományos adózási módokkal összehasonlítva lényegesen alacsonyabb mértékű közteherfizetéssel és kevesebb adminisztrációval jár. Népszerűségét mutatja, hogy Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt években folyamatosan nőtt a kataalanyok száma. A kezdeti kétezerről két év alatt megduplázódott, 2016-ra pedig meghaladta a hatezret. Az idei év elején már mintegy kilencezren, jelenleg pedig tizenkétezren adóznak a kata szerint a megyében, majdnem minden második egyéni vállalkozó katás.

 

Az év végéhez közeledve minden kisadózó vállalkozásnak érdemes odafigyelni az adószámlájára, ugyanis ha a nyilvántartott nettó adótartozása az év utolsó napján meghaladja a százezer forintot, megszűnik a kataalanyisága. Ugyanakkor egy idén hatályba lépett könnyítés alapján a NAV visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről hozott határozatát, ha a kisadózó vállalkozás az adótartozásának teljes összegét a határozat véglegessé válásáig megfizeti és ezt igazolja. Az adószámla egyenlegét a legegyszerűbben az ügyfélkapun lehet nyomon követni.

 

Érdemes figyelni arra is, hogy elveszíti a kataalanyiságát az az adózó, akinek terhére az adóalanyiság időszakában elkövetett jogsértés miatt a NAV számla- vagy nyugtaadás elmulasztásáért, be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásáért vagy igazolatlan eredetű áru forgalmazásáért mulasztási bírságot, illetve jövedéki bírságot állapít meg.

A kata hatálya alá év közben is be lehet jelentkezni, de ha valaki január 1-től már a kata szerint szeretne adózni, december 31-ig jelentkezhet be. 2018. január 1-jétől már ügyvédi irodák is lehetnek kataalanyok.

 

A kisadózó vállalkozások tételes adójával kapcsolatban a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) további hasznos információk találhatók a 61. számú információs füzetben, illetve a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon is lehet érdeklődni

Megjelent: 59 alkalommal
Egy LikeKövess

Legfrissebb apró

A hónap videója

Híre van a kapuváriak számára?

  • Tel: +(36) 20/9459-416hire van Kapuvár számára?
  • Email: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.