
Programajánló!
Klubtulajdonosok, programszervezõk, kocsmárosok, zenészek figyelem!
Kattints ide!
.jpg)
| Zajosan mulatunk? |
|
|
| 2010. július 29. csütörtök 19:25 | ||||
|
Míg Csornán elenyésző a szórakozóhelyek által keltett zaj, addig Kapuváron minden hétvégére jut egy feljelentés. Itt folyamatos az egyeztetés a vállalkozók, a lakók és a városháza közt. A ˝kávéházi kert˝ hagyományának a XVIII. század végétől fellelhetők a nyomai. Népszerű tartózkodási helyek voltak, jobbára a fővárosban, ahol zene szólt és kávézni, fagylaltozni is lehetett. A XIX. század ’30-as éveiben viszont már többször találkozunk a sajtóban olyan híradásokkal, amelyek üdvözlendő újdonságként mutatják be az éttermek, kávéházak ˝saját˝ kertjeit. Napjainkban a teraszok szinte elengedhetetlen kellékei lettek a Rábaköz nyári szórakozási lehetőségeinek, ám a beszélgetős, újságolvasós közönség jobbára eltűnt. A szabadtéri teraszok túlnyomó részben a konfliktusok forrásai.
Ahogy Kassai Zoltán, a polgármesteri hivatal irodavezetője elmondta, a jó idő beköszöntével minden hétvégén, folyamatosan érkeznek a lakossági bejelentések a hangoskodásról, a túlzott zajról. – Többnyire az úgynevezett ˝fehér ház˝ lakóitól érkeznek a bejelentések, a – véleményük szerint – elviselhetetlen hajnali zajártalomról – mondta el Kassai Zoltán. Egy-egy hétvégén több panasz is érkezik a városházára. Borsodi Tamás címzetes főjegyző hozzátette, néhány hete nem hivatalos mérést készítettek a városközpontban és arra a megállapításra jutottak, hogy a szórakozóhelyeken belül kisebb a zaj, mint a közterületen.
Horváth József, a leginkább érintett társasház illetékese elmondta, a hétvégeken hajnalonként a ház előtti zöldterületet egy nagy nyilvános mellékhelyiségnek tekintik a fiatalok. – Már dolgozunk mozgásérzékelős reflektorok telepítésén, mert napjainkra eldurvult a helyzet – mondta a ház képviselője. Úgy véli, a szórakozóhelyek teraszaival már talán nincs is probléma, sokkal égetőbb gond a hajnali zárás után hazainduló fiatalság viselkedése. – Épp nemrég történt, hogy az egyik tizenéves kitépte a ház falából a villámhárító kábelét – mondta Horváth József. Hangsúlyozta, mindenképpen a szülői felelősséget tartja a legfontosabbnak, hiszen a hajnali zajongás főszereplői jobbára tizenévesek. Az Esterházy sétány egyik teraszával is voltak gondok, ám az üzemeltető szerint a lakókkal történt egyeztetések eredményesek voltak. A kapuvárihoz hasonló gondok nem ismeretlenek, ám korántsem annyira jellemzőek a szomszédos városban. Döbrössy Adrienn csornai jegyző elmondta, egyes kocsmák környékéről érkezett bejelentés, teraszok zaja miatt idén ez csak egy esetben fordult elő. – A labdarúgó-világbajnokság ideje alatt az egyik kültéri terasz környékének lakói találták hangosnak a közvetítést. Ezt követően az érintett terasz nyitva tartását este tíz órára korlátoztuk – jegyezte meg a jegyző. Csornán egy eset kavart nagyobb vihart a közéletben: amikor betiltotta a bulikat a helyi művelődési házban a győri jegyző. A határozat az intézmény szabadidős zajforrásaira˝ zajkibocsátási határértéket is megállapított. Az okiratban leírják: a kultúrház szabadidős zajforrásainak éjjeli üzemeltetése tilos, miután a szomszédos lakók sűrűn tiltakoztak. A csornai teraszok működésére egyelőre nincs panasz. |
||||
| < Előző | Következő > |
|---|
Ma kezdődik a 2010/2011-es tanév. A kormány a jogszabályok egy részét még a nyáron módosította, így a diákoknak, a tanároknak és nem utolsósorban a szülőknek több változással kell szembenézniük. A módosítások nagy része az általános iskolásokat érinti.
Nemzetközi viszonylatban Boris Gadasin és Szalay Balázs elismert versenyzők a tereprallye világában - velük egy kategóriában indult és versenyzett a Viky Team Nissanja a Hungarian Baja futamon, augusztus utolsó hétvégéjén.
Élj harmóniában a holddal, és alakítsad sorsodat az "égi kifli" szerint.
Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének (a kulcsszó a megpróbálják), a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is:
Kapuvár Városi Önkormányzat a 2010. évben a tanulásban, a közéletben, a város kulturális és sport életében kiváló teljesítményt nyújtó középiskolás, illetve főiskolás, egyetemista kapuvári fiatalok számára meghirdeti a
„S E D E S S A P I E N T I A E”
elnevezésű ösztöndíj pályázatot.
Mielőtt nyaralni indulna, érdemes megfogadni pár jótanácsot, hogy kertje rendezetten, és ne kipusztulva, esetlegesen el "dzsungelesedve" várja.

Dr. Lumniczer Gyógyszertár 96/242-935
Hétfőtől-Péntekig: 1700 - 2200
Szombaton: 1200 - 2200
Vasárnap: 800 - 2200
| ||
| ||
| ||
| ||
|