A kapuvári kézilabdázás 2012-ben szűnt meg véglegesen a városban (miután a férfi után a női szakosztály is befejezés mellett döntött). Azóta a férfiak közül már szinte senki sem játszik, néhányan edzősködnek (Csorna, Bősárkány). A női csapat tagjai is szétszéledtek, páran másik klubot találtak.
Pedig a férfiak 2010-ben még a megyei bajnokságot is megnyerték, aztán már csak az emlékek maradtak. A napokban felvetődött ötlet után, februárban egy edzőmérkőzésre ismét összeállt a férfi gárda, s játszott egyet Csornán, a megyei elsőosztályú Csorna II női kézilabdásai ellen.
"A lányoknak jól illeszkedett a felkészülésükbe, hogy keményebb ellenféllel küzdhetnek, a fiúk pedig újra megérezhették a wax szagát" - mondta Ivánkovics József, a 2010-es bajnokcsapat játékos-edzője, aki jelenleg a Csorna II. csapatát készíti fel a bajnokságra.
Cikk: Kisalfold.hu