Nem véletlen, hiszen a fejlesztő eszköz kommunikációs stábja (Both Ildikó vezetésével) hazajár a természeti kincsekben gazdag, családias kisvárosba. Ez alkalommal is tárt karokkal fogadták a csapatot, s az újdonságot, amely megelőzte a hírét, ugyanis a jelenlévők túlnyomó többségének már a híranyagok régóta felkeltik az érdeklődését, a sokszínű forrásokból, ismeretanyagokból előre felkészültek, tájékozódtak az eszközről.
Az intézmény vezetője, Boros Imréné (Márta) szívet melengető vendégszeretettel üdvözölte a térségből és távolabbról is érkező egybegyűlteket.
A rendezvény több szempontból is különleges volt: az intézményvezetőkön és óvodapedagógusokon túl a gyermekeik fejlődését a legfontosabb ügynek tekintő szülők is tiszteletüket tették, és nagy lelkesedéssel próbálták ki magukat az előadás után a különféle fejlesztő játékokban.
A fő attrakciót most is - mint mindig - a gyerekek jelentették, akik határtalan tudásukkal újra és újra lenyűgözték a hallgatóságot. Abigél, Melissza, Dominik és Gabika az első alkalommal találkoztak a DIOO-val, mégis hihetetlenül otthonosan mozogtak az eléjük tárulkozó mesevilágban. S, amint annak kapuit Konkolyi Sándor, a DIOO fejlesztője számukra megnyitotta, minimális instrukció mellett, máris ötösre vizsgáztak.
HÁT… övék és előttük a világ!
„El vagyunk varázsolva” – sóhajtott fel az előadás végezetével egy résztvevő óvodapedagógus, s a többiek is egyetértően bólogattak. Ebben a szellemben telt el a nap, s elvarázsolva távozott a DIOO csapata is a befogadó, inspiráló környezetből. Szívből reméljük, hogy Kapuvár nyitottsága áthatja az egész térséget, s a „Nyugat Kapuján keresztül” minél nagyobb teret hódít majd a DIOO, és minél több gyermek számára elérhetővé válik a legkorszerűbb képességfejlesztő eszköz.