2025. május 5. hétfő
Györgyi, Irén
Holnap Tamara, Ivett, Fridanapja lesz.

Helyi

Kapuvári hírek, információk!

Minden ami Kapuvár, vagy Kapuvárral kapcsolatos!

  Kevés önkormányzati képviselő vagyonában történt változás az elmúlt egy év során. A kapuvári testület minden tagja időben leadta nyilatkozatát tudatja a megyei lap.
  Ez évi első ülését február 14-én, 10.00 órától tartja a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés (Győr, Városház tér 3. szám alatti épület II. emeleti tanácstermében). A napirendi pontok között több „hagyományos”…
 A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium adott otthont 2014. első szabadegyetemi előadásának.
Bár, a nagy politikai pártok már megkezdték egymás lejáratását, és a sárdobálást, igazából szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz…
Egy családi házzal egybeépített, tizenhat négyzetméteres téglaépítésű melléképület tetőszerkezete és a padlása égett Kapuváron, a Cseresznye soron kedden délelőtt.
Oroszi László feltaláló tevékenységét majdnem tönkretette az eljárás, de végül bebizonyosodott az igaza. Már csak a kártérítés mértéke a kérdés, szerinte a cég a magyar futballnak is ártott.
Akinek nem a munkáltatója készíti el az szja-bevallást, kérheti az adóhatóság segítségét is, az egyszerűsített bevallást február 17-éig lehet kérni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Kicsit már belefáradtak, de még mindig reménykednek Kapuvár Keleti sor lakói, hogy majd az Ő "nyúlfarknyi" utcájuk is aszfaltot kap egyszer.

Facebook - Kövess minket